Édesanyám

Aki megszült, felnevelt. Amit elmondhatok Róla, az a szeretet...


Anyai Nagyszüleim

 

Nem ismerhettem őket. Pici voltam, mikor Nagymamám is meghalt. Azt hiszem, majd a túlvilágon lesz mit mesélnünk egymásnak....

Édesapám


A vidékről felemelkedett, a tanulást előtérbe helyez? adni akaró ember képe

Csongrád melletti tanyavilágban nevelkedett édesapám, aki a mezőgazdaságban szerzett tapasztalatait tanulmányaiba ültetve lett a Kecskeméti Kertészeti F?iskola tanszékvezető docense, ezután és mellette sz?l?termesztési tanácsadó, majd a Sz?l?termesztés című szakfolyóirat f?szerkeszt?je, kutató.

Gyermekeim

  

Csabi és Gabi, akiket nem nevelhetek, nem gondozhatom őket.
Az okok prózaiak. Válás. Küzdelem a láthatásért.
Vállalkozói buktatók. Elveszített hit, s igazság.
De Ők útjukat folytatva haladnak saját szép jövőjük irányába.


Judit, második nővérem

Lelki ikertestvérem; nővérem, aki a sportban, s  egyéb területein az életnek pártfogóm: Judit, háromszoros Masters Európa Bajnok




 


Ikernővérem

Angéla, aki nyers őszinteséggel éli életét s kendőzetlen nyíltsággval odamondja véleményét. Hogy igazat mikor ad néki a világ, nem tudni, de aranyat érő kezeivel sokat tehetne még.  Többet később...

Apai Nagyszülők

Csongrád megyei Kettőshalom tanyavilágában két legendásan szép Ember élt, és gazdálkodott Isten legnagyobb megelégedésére...

Ökrömmel...

 
A családba váratlanul cseppentünk, s én születéskor valahogy odakeveredtem édesanyám nagy döbbenetére. Ma se tudjuk, hogyan, de a akkori tudomány nem látta, hogy én is készül?döm. Bár kicsit meggyötörtek, lábamnál fogva rángattak elő. Sokáig megmaradt ez a születési fájdalom...

Szüleim

Egy Pár, akik egy célért egy irányba haladnak, soha kérdés nem volt, hogy együtt, mert egymás nélkül egy lépést nem tudtak tenni.
Értünk, gyermekeikért képesek voltak lemondani egyéni érdekeikről, és a saját szüleik támaszai voltak míg lehetett.

Lap tetejére Vissza kezdooldal