Ha kiürült csordultig telt pohár
Ne tölts újra, nem akarom már
Betelt lelkem többet nem kíván
Földi létem fényért kiált

Két lábam büszke támasz
Viselve elmém szigorát
Keseregni kár, elvész a csalárd
Jézus enyhíti szívem nyomorát

Elhagytak többször,-százszor-
Kinyújt vigaszt, ha nem csókol
Ki marad már, ha ködbe veszett
És mást ölel kárhozott teste?

Ki ápolhat, nem bízol már senkiben
Ha becsaptak, tévútra vittek
Méltatlan nagy szerelmed
Elveszett kicsinyes hited

Csak várom a csodát s remélek
úgy szeretlek, s fáj a szívem, ha nézlek
mit érek, ha már nem keresel
ha szemedből nem tudok olvasni
ha kétségek emésztenek,
ha tőlem valami elszakít

küldesz tán, én süllyednék a föld alá
ugyan miért élek, kinek kellek
az éjszaka hűvös, nem értelek
titok lappang, oly fatális
olyan félelmetes, élveteg
csak vérem szívja, tovalebben

Kérlek, csak kérlek, kegyelmezz
hova tűntek a szerelmes versek
Örökké, talán egyszer…elvakít
a kényszer, te már mást szeretsz
bevallani nincs erőm, felszabadít
egy utolsó előtti lélegzet

Már nem lesz erőm, mikor lesz vége
könyörülj Istenem, segíts elmennem
csak szépen, haláltól úgy félek
ha adtad, miért kell Őt is elvenned
miért csak ennyi, még nem éreztem
vártam sokat, hosszú éveket

Sok éve csak kínzó vágy
felejteni, szeretni mást
küzdeni Érted, hiú ábránd
csak törne fel, nyílna ki már
látnom kell, tudnom, az igazság
pokolra jutott mennyország

Könnyes csókok áradatát
szerelmed elhamvadt parazsát
rémálmok keserű csalódását
a valóság bódult igazságát
elveszett győztes csatám
nem értheti senki más

Vártál-e, álmodtál valóban
vagy képzelt bálvány, idea
mit kőbe vés, kifarag
lefest, szavakba csomagol
s gyermeteg naivsággal átnyújt
mint hamis utánzatot

s hiszed-e, hogy szent és igaz
ha nyálazva átkoz
s a dicsőült vigyorgásban
látod-e a pokoli káoszt?

Várj még,- olcsó fáradtság
nem én vagyok a Királyfi
nem hozok csillagot
fehér lovat nem láttam még
csak keresek, kutatok,
s ha keresek, találok
ha találok, szólok majd;
Ne várj tovább
van még a Földön
csodaszép Álomvilág

Sorsom a Te sorsod is, ez a törvény
Kívánj bármit másnak, lészen rá válasz.
Csak, mit átadsz, viszed a túlvilágra
Belső akarat, mondhatod imának
S mielőtt bárhova szökhetnél
A gondolat utolér s ott a bánat
Egy hang, az álom nem várhat
Hallod, szólítnak, ez a gyalázat
Ott fojtogat a mélyben, kívül kápráztat
De Te jól tudod, ha megteszed
Lesújt az alázat, porba hull az igaz
Egy bűnöst megérinthet a vigasz
Simogatnak az angyali szemek
Láthatod, ha végre odafigyelsz
Ne sírj, a múltad már nem érint
Jövőt, hazát lelkednek építed

Mikor hittem a szó igazában
az élet nem fájt lelkemnek
mikor hittem a tisztaságban
öröm ropta táncát a szívemben

Hallottam a madaraknak zengő dalát
szállani a kevély felhők felett
s hallottam a patak csobbanását
ha tükrébe kavicsot ejtettem

De most szememre hályog jött
s kiszakadt fülemben a dobhártya
s érzem, megöl a buta világ,
mely vakarcs kis létemre tört

Megöl, mert nem tudja, ki vagyok
elpusztít, mint egyszerű gyilkost
s elmerülök az áldozati oltáron
hiába kiáltok: ártatlan vagyok!

Ha mindent szeretnél tudni, hát halj újra meg
S újra, meg újra tedd, míg végre tiszta lesz
Addig, ezerszer átkozott pillanatok kínoznak
Megtudod milyen, ha a barátok átkoznak

Meséltél jóról, Istenről, szeretetről
De gyantázott hamis ideád megdőlt
Elgyötört tested sikoltva keres új szeretőt
Mígnem elnyel a káosz, a temető

Szellemek anyagtalan civódását miért szemlélnéd
Ha önmagad létén viaskodva elmenekültél
Most látod, ahogy a fényben elmerül a sötétség
Felold a rezgés, megszűnik a kétség

Ne kérdezz, életed mozsarát ne törd tovább
Érezz s élvezz, fénytested színes sugarát
Hogyan szövi s fonja, burkolja át
S ölel, csókol, bódulatba ringat a Halál

A papír csak eszköz, mert nem vagy itt velem
A gondolat pedig szárnyal, egyre sebesebb
Amit mondanék, igazán nem mondható
Amit szeretnék, már nem kapható

Vágy csupán, de nem szelet kenyér
Álom, mert a szívem zenél
Ki vagy, honnan jössz, tán nem érdekes
Elmém a kulcs, örökkön felesel

Kaszával jött felém, nem láttam élét
De látva a jövő tiszta fényét
Hogy rendet vágott, tisztult minden
Ott mélyen s fent, minden szinten

Ha elmondanám, ami fáj, sírnék…
Ha véget ér a mese, ott minden szép
Bízom, hiszek, a sors örök élvezet
Tobzódó emberek, most kit néznek?

Lámpással kezemben botorkálok, várok
Fénytől vaksi szemem; hamis szokások
Ki jó, ki csúf, a bíró már számol
Búcsúzom, jobb világ köszön rátok

Szeretnék nekrológot mondani
Lennék Lazarénus, vagy akárki
Köpenyemben óriások lelkét hordozom
Ez mítosz, mégis így gondolom

Ha mondanám, hallgatnád, hallanád
Zokogó szívem csendes dallamát
Nem test; a szellem hívó szavát
Szerelmem buta félszeg sóhaját

Ha már a Földön nincs élted tovább
S nem érted az idők szavát
Lelkedből egy szikra ölel odaát
Angyal érint látva jövőd mosolyát

Megérkeztem; kéne már az álom
Melyből nem ébrednék fel soha
Várom, mikor alszik már a mámor
Feküdnék puha felhőpamlagon

Ezüst holdfény ragyogó égen
A haláltól igen nagyon félek
Tudom, hogy vártok, jóbarátok
Emlékszem mindennap rátok

Az istenek harcát öröktől látom
Jó és rossz, gonosz, vagy mostoha
Bensőnkből csak egy gondolat
A tudatunk mély valóságából

Mutass utat a sűrű homályból
Keress igazat a világossághoz
Nyiss teret a végtelen utazáshoz
Kaput az aranykor országához

Kérem, Uram, az örök jóságot
Szívem szerelmét, hozd el a távolt
Ne hagyj szenvedni, pusztulni tovább
Emelj fel, segíts eljutni előbb Hozzád

Szikrát dobál a nap, csak állok
Kihalt, sivár, szégyenült a város
Máskor erős, most gyengül a hang
A göröngyöt szétzúzza a harag

Meg kell tenned, a fájdalom
Felfeslik arcodon
Nem könyörög senki
A homályba távozom

Ne sírj, nem szánakozom
Könnyű mámor átvisz a síron
Egy látomás bámul rám vakon
Szédül kicsit, átmegy a falakon

Már nem tudok nevetni rajta
Hiszem, ha látom, ilyen szindróma
Zörög az ajtó, test az asztalon
Freccsen a nyála, kirepül az ablakon

Dübörögnek a kövek, rázkódik
A koporsó oldalán a felirat
Már látom, új tér, új dimenziók
Mesevilág nyílik álmaimban

Mosoly fakad arcodon
Hited karjaiban tartott
Csillagok magasában elragadott
Elbódító fényes trónusod

Nézem a mosolyt az arcokon
Veletek új világot álmodom
Köröttünk gyertyafény, fenyőillat
Érzés, mennyei áhítat

Volt néhány gyönyörű nap, most emlék
Hallgatom a karácsonyi zenét
Szememben könnycsepp remeg
Nem tudom, sírok, vagy nevetek

A mosoly a termen körbeleng
Bús szívemig ér, lágyan átölel
Szép ez a fenyő, az ajándék
A sokaság, Isten, s a szándék

Csak szeretni küldött a Földre
Megbocsátani mindörökre
Hogy a lelkeket fénnyel betöltse
Az ártatlanság képét felöltse

Szép ez a karácsonyi ünnep
Gondolatok, a titkos bűvölet
Csak soha véget nem érne
A bölcsesség aranyló köve