A kérdések felhalmozódtak kicsiny szívedben
S gondolataid súlyától elfáradt lelked;
Pihenni nincs idő, célodat keresed
S mert élhetsz, hát tudnod kell, miért teszed

Imára kulcsolt kezed folyton remeg
Szabódik egyszer elrendelt hited
Oly ártatlan ez a gyermeki arc
Csak egy dal, mely könnyekre fakaszt

Mikor már úgy hiszed, nincs több jövő
A múltnak vége s szíved felöltözött
Hogy kapcsolják ki végre a lélegeztetőt
Mert nincs talán szeretet ezen a Földön

A fák között lépsz ifjonti fölséggel
Nem látsz mást, eszement szürkeséget
Álmaidból hoznál most egy kötetet
Őrangyalodtól talán hitelesebb

A kérdések felhasítják az ég egyensúlyát
Nézd a mennyek országát őszinte szívvel
Tiszta lélekkel fogadd Istennek szándékát
A karácsonyi fények gyönyörű játékát

Egyedül, egy szobában, a magnót hallgatom
Kicsorduló érzelmekkel könnyem hullatom
Hová lesz, tűnik a mosolyod
Kérdezem szüntelen monoton

Válaszra várva töprengek magamban
Múló idő zuhan rám roskatag
Napok múlnak, hullik már zivatar
Csókolni vágyom, szeretni, ölelni
Szelíden karjaidban megpihenni
Karácsonykor csendesen ünnepelni

Hideg van idebent, csend
És fájdalmas nyugalom
Kedvesem, hol vagy most mondd
Talán fájdalmasan ölelő karokban
Nem méltó ifjúi vad buja szorgalomban

Kérlek, vigyázz, csúszós-rögös az út
Az ember másoktól sosem tanul
Üdeséged hártyavékony páncél
Vagy csak egy kicsiny kis vért

Akarva, akaratlanul őrzöl feszes testeden
Kalandként, vagy kínzó emlékként
Én is fogva tartalak magamban
Soha nem múló fájdalmas sebként

Boldog legyen életed, könnyű halálod
Tiszta szívű hitvesem
A jövő sok- sok gyermekkel áldjon
S ha nem jut életed nyugalmára
Az Istent végre megtalálja

Te vagy a fény, ne hagyj el
Szűk sikátor, örökös dzsungel
Sötét városom, hervadt virágom
Magányos útjaim olcsón kínálom

Dicső utazás, tétova bánat
Iszapos mélység, fáradó reménység
Szédülni, megállni merészség
Sarkamban Koldus és Halál van

Vezess, kérlek, mocsokban állok
Tövis a fekhelyem, Hozzád kiáltok
Szomjam a szó, mesélj nekem
Lázadó posványban álmodj velem
Tavaszi üzenet, megható ébredés
Te vagy a fény, megváltó létezés

-Nagyapám emlékére-

Simogató langyos napsütéssel
kiábrándult tekintetek könnyesen
néznek farkasszemet

Ugyan miért, ha számodra nincs jövő,
mert nem mesélsz többet nekem
Üres, sivár gondolatok keringnek
nyugtalanul, elárvult lelkemben,
csak reménykedem, itt vagy valahol
Te is mellettem

Már nem várlak, szótlan tested
régmúlt ismeretlen tájakon repül
réveteg próbállak utolérni
csak követlek
abszurd gondolat, csak sikertelen
elkéstem valamit
még nem vettem észre
megtörtént, most csak csend
szótlanul nyeljük álmainkat

Hiányzol! Kinek mutassam, kit érdekel
ha csak a tekinteted éreztem
éltél, s el kellene menned
meg kéne tenned?
Felettünk elmúlik az élet

s mostmár nagyon fáj
igyekszünk nem gondolni rá
egyszer még találkozunk
s többé nem választanak el!

Addig,- feledve mindent-
csak múlnak órák, évek
ez belül majd éget
a meg nem élt szépségek
friss levegő, nyugodt harmónia

aki követ a sorban én leszek, érzem
szólj hát értem, imát mondj most, kérlek
vágyom a jót, nevetésed
az igazság előkerül végre
időt még, időt nekünk
s elfelejtünk mindent

Ne félj, ha jön a háború
Utána csend lesz.
Addig az izgalom őrli idegeidet-
A gyomorban mozduló sejtés
Ott tép, mint őrült eszelős

Nincs már idő, suttogod
Nem tettél semmit-, zúg a kérdés-
Ez a lehetőség elmúlt
A szivárvány elárult

Az álmaidat miért féltenéd
Hisz volt sok kínzó ébredés
Fáj ez a reggeli beszélgetés
Ez a sajgó remegés

Sorsod ez, jutalom, érdem
Az életed szerint való
Sírni jár hozzád a lélek
Most kegyelmet kapott

Tanulj, mert tested páncélja
Könnyen sebezhet Téged
Tapasztalj, mert elméd látja
Hogyan változol végre

Ha hiszed, amit bizton elérsz
Tudod már s többé nem félsz
Életed örök reménye
Üzenet a távoli jövőnek

---

Csak egy szó, mi suttog bennem
Halkan a bódult csendben
Álom ez talán, mert nem hiszem
Csitulj hát feszült szívem

A remény fátyla fellebben
Eszmél a dallam bennem
Vissza soha- soha ne nézzen
Viharban, széllel szemben
Fogom kezed, érezned kell
Sorsom ez, arcod villan a fényben

Ez az arcunk, angyali mosolyunk
Ékes glóriájú fényes tarsolyunk
Felemel a tömeg, közelebb a távol
Olyan ez, mint az álom
A tér végtelen, utazunk
Istenem, elakad a szavunk!

Némán, társtalanul, egymagam
Visszatart egy szó, olyan bágyatag
Nincs erőm, a semmi is több
Kacagástok visszhangja megfojt
Halálom hírére mind megjött
Temetésemre virágot hozott
Csak szánakoztok, én bámulok
Neked majd elárulom
Félek,- úgy fáj elmennem
Mi vár ott, bűnös lelkem
Megfáradt testem
Nyugalmát nem lelem
Nem értek semmit, miért néztek
Iszonyodva csak kérlek, kérlek
Ocsú, ragály, elrohad végre
Egy árva sóhaj a szélben
Szaggat, elszáll, eltűnik a térben

Alkonyodik. A tisztás felett
halk szellő suhan önfeledten
A nap álmosan hunyorog
túl a nyugati égbolton

Zöld falevelek zizegnek
könyörtelen, bús dallamot
s keserves madártrillák
fújnak harci riadót

Valahol birokra kel most
a rongy és pénz hatalma
valahol láncok csörögnek
újkori rabokra csatolva

Valahol gyötrelem a nappal
és siralom az éjszaka
s egyformán szánalmas
az égből jöttek fájdalma

Tágra nyílt szemmel iszom lelkedet
Uram!
Felsajduló szépséged megigézve ül
Rajtam

Nem várok jövőt, elmúlt a holnap
Napnyugati álom; csak felébreszt
Egy hangja a szónak

Hová tart lelkem benned való
Sírig hű darabja?
Kettétört valóságát egybe mikor
Hogyan varrja
Kihűlt múlandóságom?